2008. december 25., csütörtök

Mentőcsomag méretek és arányok

" Az Európai Központi Bank (ECB) elnöke, Jean-Claude Trichet szerint a világ a második világháború lecsengését követő helyzethez hasonló állapotba kerültünk, a jelenlegi pénzügyi válság a világégés utáni állapotokat tükrözi.
A Sky News Televisionnek adott interjújában a jegybankelnök a következőket nyilatkozta: most először fordul elő, hogy az iparosodott országok pénzügyi rendszerei kerültek veszélybe, a fejlett világ bankrendszere egy rendkívül zűrzavaros és nehéz időszak előtt áll. Ebből a szempontból a mostani válság teljesen ismeretlen, egyúttal a legnagyobb a második világháború óta. "
forrás: Napi Gazdaság






















2008. december 24., szerda

2008. december 23., kedd

Autóipar pro és kontra

" Az amerikai autóipar összeomlása magával ránthatja a gazdaságot és évi több mint egyszázalékos GDP-csökkenéshez vezethet - írta Carlos Gutierrez kereskedelmi miniszter a mai The Washington Postban.
Gutierrez szerint a gazdasági válság közepette, amikor az ország autóiparának a jövője a tét, félre kell tenni az ideológiákat és pragmatikus alapon, a józan ész szerint kell dönteni. A detroiti autógyárak szövetségi megmentését szorgalmazta, hangsúlyozva: a lehangoló munkaerőpiaci adatok és a példátlan pénzügyi kihívások mellett a gazdaság nem képes elviselni egyik legjelentősebb iparágának csődjét. Lehetőséget kell adni a gyáraknak arra, hogy újraszervezzék működésüket.
A miniszter arról írt, hogy a Detroiti Hármak közvetlenül csaknem 250 ezer embert foglalkoztatnak, és közvetve 5 millió munkahelyért felelősek Amerika-szerte. Az ágazat összeomlásának messze Michiganen túli hatása lenne, hiszen minden állam kötődik az autógyártáshoz: az ohió beszállítóktól kezdve a texasi kereskedőkön át a New Jersey-i kikötői munkásokig. "Az összeomlás hatása megsokszorozódna az autóiparon túl és jelentősen elhalasztaná a gazdaság felépülését" - írta a miniszter.
A The Washington Times ezzel szemben azt kérlelte szerkesztőségi cikkében, hogy a kongresszus ne csináljon Amerikából Franciaországot vagy Németországot, amelyek gazdasága a kormányzat diktálta iparpolitika modellje miatt évtizedek óta beteg állapotban van. Az újság számára az autógyárak kisegítésével járó részleges államosítás a szocializmus rémét idézi fel, amelyet el kell kerülni. Az újság szerint egyértelmű, hogy az autóipar kisegítését célzó 14 milliárd dolláros mentőcsomag tervezetét a szenátusnak el kell utasítania. "Bármennyire fájdalmas, az üzleti kudarcok és a munkahelyek elvesztése a kapitalista rendszer lényegi velejárói" - foglalt állást a lap, hozzátéve, amikor a kormány közbeavatkozik, és felsegíti a megbotlott cégeket, akkor a sikeres vállalatoktól vonja el a befektetéseket és tőkét; a General Motors és a Chrysler megmentése esetében éppen erről van szó. "

forrás : Gazdasági Rádió





























































2008. december 10., szerda

Recessziós ciklusok

Mi a recesszió?
Ha a szomszédod elveszti a munkáját.
S mi a gazdasági válság?
Ha Te is elveszted
(Harry S. Truman , egykori amerikai elnök)






2008. november 24., hétfő

Timothy Geithner





Az USA következő elnöke, Barack Obama megnevezte pénzügyminiszter jelöltjét, akit a piacok a pénzügyi és gazdasági válság megoldásához kiváló választásnak tartanak.












Henry Paulsont a New York-i Federal Reserve Bankot vezető Timothy Geithner váltja majd a pénzügyi tárca élén. Geithnert tapasztalt szakembernek tartják, nem csak FED-es, hanem IMF-es múltja is optimizmust váltott ki a tőzsdéken.
Geithner tevékenyen részt vállalt az AIG és a Bear Stearns megmentésében,mind Bernanke FED elnökkel,mind Paulson jelenlegi pénzügyminiszterrel hatékonyan együttműködött az elmúlt hónapokban a pénzügyi krízis megoldásában, ezért a befektetők egyfajta megkönnyebüléssel értesültek a bejelentésről.
Személye biztosítja a válság intézkedések folyamatosságát és ezáltal csökkenti az amerikai kormányváltáshoz kapcsolódó piaci bizonytalanságot.






FED











Kapcsolati háló










Mentorok





Tőzsde


2008. november 23., vasárnap

The Big Three

A múlt héten szenátusi meghallgatáson vett részt a három nagy amerikai autógyár vezetője egy 25 milliárd dolláros mentőcsomag érdekében. A General Motors 10-12 milliárd dollárnyi, a Ford 7-8 milliárd dollárnyi, a Chrysler pedig 7 milliárd dollárnyi állami hitelt célzott meg. Az autógyárak vezetői szerint kevesebbe kerül az államnak, ha kisegíti a vállalatokat, mintha hagyja csődbe menni őket.


































"Az amerikai autószektort akár egy vállalat csődje is igencsak meggyengítheti, miután a szektor szereplői kölcsönösen függnek egymástól....Az amerikai GDP csaknem 10%-át adjuk és ha akár csak az egyik gyártó komoly bajba kerül, félelmetes hatása lehet az egész iparágra" - nyilatkozta Alan Mulally,a Ford vezérigazgatója.
"A társadalmi költségei katasztrofálisak lehetnek, ha az autóipar összeomlik " - nyilatkozta a General Motors vezérigazgatója, Rick Wagoner.


























































Korábban a novemberi gyorsjelentést követően a Deutsche Bank elemzői tartásról eladásra módosították ajánlásukat a General Motors részvényeire vonatkozóan. Ez még nem is lenne meglepetés, azonban a papírokra vonatkozó célárfolyamukat egész egyszerűen 0 dollárra csökkentették, mondván a cég készpénzállománya legjobb esetben is decemberig finanszírozza a működést.
Forrás : Portfolio





















































Ecoline : Haladék az autóiparnak: „…vagy tessék szépen csődbe menni!”

2008. november 16., vasárnap

BUX - OTP ( 1998 )

A szeptember végén még a legnagyobb BUX indexen belüli súllyal rendelkező OTP lecsúszott a harmadik helyre a benchmarkot alkotó komponensek között.
A gyorsjelentés részleteivel felesleges foglalkozni, mivel a mostani válság hatásai egyszerűen nem látszanak benne, az árfolyamot a jövőben pont azok a hatások befolyásolják, amelyeken nem érinthet a gyorsjelentés.
Jelenleg az OTP nem véletlenül ilyen olcsó, az árfolyam tükrözi azt a kockázatot, amit jelenleg a befektetők hozzá társítanak,de az bankban hatalmas lehetőségek vannak,s amennyiben a hitelpiaci válság véget ér,úgy olyan krach utáni rally jöhet,mint 1998-ban történt.

2008. november 10., hétfő

Obamarket

Az amerikai elnökválasztás előtti felfokozott hangulatban jól teljesítettek a piacok. A választás előtti pár napban a piac folyamatosan beépítette az árakba a Barack Obama győzelmével kapcsolatos várakozást.







































Választási térkép 1960 - 2004 :















http://www.electoral-vote.com/evp2008/Pres/Maps/Nov12.html

http://www.princeton.edu/~rvdb/JAVA/elections/Multiyear3.gif


2008 :














http://www-personal.umich.edu/~mejn/election/2008/


Az ünneplés rövid ideig tartott és ismételt eladási hullám indult be.
„ Buy on rumour, sell on news ! " - Vegyél pletykára, adj el hírre !
A befektetőknek szembe kellett nézniük azzal, hogy a gazdaság helyzete nem fog egy másik elnök személye miatt varázsütésszerűen megváltozni...

2008. október 25., szombat

Lassan záródik az alapkamat-libor olló

" Enyhült a pénzpiaci feszültség...A kereskedelmi bankok egymás közti hitelezési hajlandósága tovább javult, azaz a nagy európai jegybankok és amerikai társintézménye által sorozatban végzett különböző likviditásbővítő intézkedések a jelek szerint tartósan képesek lefelé tolni a bankközi kamatlábakat. "
forrás : Portfolio














A bankközi piac megnyugvása még nem teljesen tükröződik vissza a tőkepiacon.
A gazdaság életébe történő állami beavatkozás kommunikációja a napokban nagyon kényes feladat,ugyanis könnyen ellenkező hatást eredményezhet a részvénypiacon.


















2008. október 13., hétfő

Krach !














A válság oka :

" A Financial Times pénteki számában Paul De Grauwe, a leuveni egyetem közgazdaságtan-professzora azt írta:
A jelenlegi likviditási válság koordinációs kudarc eredménye.
"A" bank nem akar hitelezni "B" banknak, nem feltétlenül azért, mert "B" bankot fizetésképtelennek tartja, hanem azért, mert attól fél, hogy más bankok sem hiteleznek "B" banknak, ami viszont már előidézheti "B" bank fizetésképtelenségét. Így a banki hitelezés azért áll le, mert a bankok várakozása szerint a banki hitelezés le fog állni, írja a közgazdász professzor "
forrás : Privátbankár

A bankok közötti meglévő bizalmatlanság megemelte a bankközi kamatot,ami a pénzáramlás befagyása miatt bedöntötte a tőzsdét is.




















A jegybankok alapkamat csökkentéssel ,a kormányok pedig a banki hitelek állami garanciaszintjének növelésével próbálják meg bezárni az alapkamat és a bankközi kamat között kinyílt ollót.















Lassú kifenekés :

" Egészen addig amíg a hitelpiacokat ki nem olvasztják,addig a tőkepiacoknak sem lesz esélye magasabbra törni. Szinte az összes részvény messze túladott szinteken tartózkodik így ez a piac egészére is igaz. Azonban ez még/már önmagában nem elég ahhoz, hogy egy fordulat bekövetkezzen - írja a Raiffeisen heti elemzése "
forrás : Tőzsdefórum