2007. december 22., szombat

Mese

Egyszer volt, hol nem volt...,valamikor réges-régen egy messzi indián faluban megjelent egy ember, s bejelentette, hogy szeretne 10 dollárért majmokat vásárolni. Mivel a falusiak látták, hogy a környéken hemzsegnek a majmok, elkezdték őket begyűjteni az erdőkből, hogy átadhassák őket a kereskedőnek.Az idegen több száz majmot vett meg 10 dolláros értéken, ám amint a "készletek" megfogyatkoztak, a falusiak is felhagytak a majomfogással. Ekkor azonban az ember ismét a közösség elé állt, s kihirdette, hogy immár hajlandó 20 dollárt is adni egy állatért. Több sem kellett hát a falusiaknak, akik újult erővel nekiláttak a majomfogásnak. Nemsoká azonban a majomállomány úgy megcsappant, hogy a helyiek visszakényszerültek ültetvényeikre.A kereskedő ekkor ismét árat emelt: immár 50 dollárt szánt egy majomért. Mivel azonban ő ügyeit intézte a városban, egy idő után segédjét hagyta hátra a fizetség rendezésére. Az pedig a következő ajánlatot tette a falu lakóinak:"Nézzétek csak azt a hatalmas ketrecnyi majmot, melyet a főnököm összegyűjtött! Amíg távol van, én eladom nektek az összeset 40 dollárért, és ha visszajön, ti továbbadhatjátok neki 50-ért."A falubeliek erre minden vagyonukat összdobták, s megvették a majmokat 40-ért, hogy 50-ért továbbadhassák a kereskedőnek. Ám, amikorra feleszméltek, a kereskedőt és asszisztensét többé nem találták sehol, hisz majmok mindenhol vannak.
Üdvözlünk a tőzsde birodalmában !....

forrás: Vakmajom/Tőzsdefórum

2007. december 17., hétfő

A válság terjedése

Miközben a Dow Jones Index töretlenül szárnyalt az utóbbi években,a piac belsejében komoly szektoresések indultak.
Jelenleg az amerikai lakáspiac válságával van tele a sajtó,pedig valójában a házépítő szektor 2005 (!) augusztusától esik.
A bankszektor csúcspontja 2007 februárjában volt.
A befektetési szektor viszont csak 2007 júniusától kezdte a mélyrepülését.
A DJI októberi csúcspontja óta már együtt mozognak a szektorok,megtörtént a görbék konvergálása.

















2007. október 14., vasárnap

Bokros a Lex-MOL-ról


Úgy tűnik továbbra is egyedül Bokros Lajos meri nyíltan és egyértelműen kimondani egy-egy közgazdasági kérdésről az igazságot…:

Az euro bevezetéséről :
„Az euróbevezetés előnyei : az árfolyamkockázat megszűnése, az árstabilitás megteremtődése, a fizetési mérleg kockázat eltűnése, az olcsóbb hitelek és a megszűnő átváltási költség …,és arra is szolgál, hogy politikai védelmet nyújt, vagyis a közös monetáris politika megvéd minket a saját hülyeségeinktől"
A lex-MOL-ról:
„A lex MOL a magyar üzleti oligarchákat - élükön Hernádi Zsolttal és Csányi Sándorral - illetve azon politikusokat védik, akiket ezen oligarchák támogatnak. A törvény nem a közérdek védelméről szól, ugyanakkor brutális erőfeszítésnek tekinthető az állam részéről annak érdekében, hogy magánérdekeket szolgáljon"
„A két nagy párt gyanús és különleges kivételként szinte egyhangúan támogatta a törvényt, amely az olajcég felvásárlását teszi lehetetlenné, szinte senkinek sem engedve meg a vállalat megvételét"
"A két nagy párt manipulálja a közvéleményt, és elhiteti az emberekkel, hogy közérdekről van szó, amikor a lex Molt megszavazták, pedig egyszerű magánérdekeket védenek.Ami a lex Mol kapcsán zajlik, az az állam bekebelezése, ami egy világbankos kifejezés a magánérdekek politikai érvényesülésére”
forrás:portfolio.hu,index.hu

2007. szeptember 10., hétfő

Greenspan analógiája

A Federal Reserve korábbi elnöke (1987-2005), a gazdasági közélet máig meghatározó figurája, Alan Greenspan úgy nyilatkozott: a jelenlegi piaci válság sok szempontból hasonló az 1987-ben és 1998-ban bekövetkezett krízisekhez.
"A piac viselkedése, melyet az utóbbi 7 hétben megfigyelhettünk számos tekintetben megegyezik azzal, amit 1998-ban, vagy az 1987-es tőzsdei összeomláskor tapasztalhattunk " - nyilatkozta Greenspan a Wall Street Journal hasábjain.A jelenleg tanácsadóként dolgozó,volt FED vezető e kijelentést egy a Brookings Papers on Economic Activity nevű tudományos kiadvánnyal kapcsolatos washingtoni rendezvényen tette csütörtökön.

(forrás: Tőzsdefórum)


Ha a piac új mélypontot üt,akkor bizony bekövetkezhet egy igazi tőzsdepánik.
Az 1929-es,az 1987-es és a 2007-es Dow Jones chart együtt ábrázolva elég rémisztő :















kép : www.safehaven.com

2007. augusztus 28., kedd

1997-1998 = 2005-2007 ?....

Vajon a történelem megismétli önmagát ?
Az 1997/1998-as időszakban a BUX grafikonja így nézett ki :











Ha működik az analógia,akkor a BUX mozgása ilyen formában várható a következő hónapokban : egy háromszögelésből való felfele kitörés utáni nagy zuhanás....

2007. augusztus 12., vasárnap

Támaszból ellenállás

A korábbi támaszvonalak törtek,s átalakultak ellenállás vonalakká,amelyek a jövő héten egy pozitív korrekció jegyében érintésre kerülhetnek,de a piac ettől még shortos jellegű maradna.
Long nyitás csak az RSI indikátor leszűkítő vonalának törésekor biztonságos.